Szuper-Szerencsét húsz koronáért az opočnoi búcsúból! Egy zöldellő kertben vészeltük át az ordenáré forgatagot, ahol kézműves, hagyományőrző sátrak álltak. A fűben hűs Radegastot szürcsölgetve jutottunk el végre, a tábor kezdete óta először a POHODA állapotába. Ha valaki nem ismeri a terminust, nos ez számomra a kiegyensúlyozott, inspirációban gazdag létezés csimborasszója (végre találtam alkalmat, hogy ezt a szót használhassam). Az este szabad program volt, séta volt, meg egy jóéjszakát sör a Restaurace u F.L.Věkában. 

Reggelre megtörtént a nyelvórák beosztása, így a piros csoportba kerültem, a középategóriás nyelvtudásúakhoz - holnap megnézem az eggyel fejlettebbeket, hátha dobbanthatok egy szintet!

Ma már 5 órán keresztül hallgattam, hogy jákszemenujes, meghogy jánejszemsztudentká, úgyhogy most hadd mondjam meg őszintén, hogy untam, másrészt lefáradtam tőle. Délután hivatalos városnéző séta lesz, kedvem az gyakorlatilag nulla, bárcsak elszabotálhatnám és olvashatnék, meg zenebuzulhatnék csak egy kicsinykét! Mióta itt vagyok, egy sort nem olvastam és talán összesen 2 számot hallgattam meg, igazán megérdemelném, mert nem elég, hogy várhatóan roggyannt egészséggel térek innen haza, és lezüllött magyarsággal, még az elbutulás is fenyeget...to nenyí fajn!

A kantinban elkapott a 90 éves néni, és magyarul kezdett el beszélni hozzám, azt hittem dobok egy hátast; majd megtárgyaljuk mi ez az egész, meg honnan van neki magyar nyelvtudása, hisz Prágából vándorolt ki Izraelbe - valamelyik kkövetkező epizódból ez is ki fog derülni!