aug
7

Mindenkinek köszönöm a javaslatokat hungarikum témában, jöhet még egészen a prezentáció napján reggelig!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Akad olyan, amit már előre látok, hogy ki kell hagynom...a zacskóstejnél az a probléma, hogy a zacskó fogalma mint olyan, egyszerűen abszurdul hangzana, és nem hinnék el, hogy mi a sačekbe beletesszük a tejet, hogy aztán műanyag tartóedénybe tegyük mindezt, nehogy felboruljon...a Túró Rudit pedig tudtommal az oroszok találták ki, de majd körbekérdezek.

Ma a városi múzeum igazgatója tartott egy előadást a város történetéről, közben kétszer elaludtam, ráadásul tompa kánikula van - észre se veszed, hogy süt a nap, közben pedig dől mindenkiről a víz. Így még a bambulás közepette is felfigyeltem a bűvös szóra (pivo), pedig úgy öt perce beszélhetett az úr.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tegnap este kissé megkésve kapott észbe maréknyi kraján (ugye azok a cseh leszármazottak, akik ebben az egész táborban részt vesznek), és vacsorálásra már sehova se engedtek be - ez kisváros, kérem. Ám az F.L. Věk téren utánunk jött a már eddig is übertündéri pincér és beterelt minket, mondván, hogy na még nekünk összeütnek valamit, ha nem variálunk az étellel (majd' egy órája nem volt akkor már konyha) - mindezt mosolyogva, csak úgy olvadozott bele a szívem, ahogy hozta a söröket, és ahogy teljes nyugalommal viselte, hogy egyenként, étkezési jeggyel (stravinka) fizettünk! Az ilyen vendégközpontú kiszolgálás nem épp a csehek specialitása, úgyhogy lehet megtaláltam az itteni második otthonomat...

Közben kiderült, hogy Dobruška két magyar testvértelepüléssel is büszkélkedhet: Balatonkenese és Ábrahámhegy - Rém izgalmas.

A napi kínzó kérdés: csak én járok nemtipikus helyeken, vagy tényleg minden hivatalos és iskolai teremben ott díszeleg a falon Václav Klaus színes arcmása? Egész pontosan erről a képről van szó - nem jó ötlet:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik gyötrő gondolat, hogy miért lehet étteremben itt vidéken többször látni csirke Kung Pao-t, mint Svíčkovát? Miért van mindenhol ilyen tetüsok méh/darázs?

A bejegyzés trackback címe:

https://rebelka.blog.hu/api/trackback/id/tr291295126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maminko 2009.08.08. 09:52:20

Feddést kaptam, hogy az szervernek szánt szitokkal elcsúfítottam a blogot. Nos, rossz az, aki rosszra gondol, sőt: Honi soit, qui mal y pense - höhö! A ***** helyén állhat pl. vacak, süket stb stb
Pedig meg is érdemelné a keményebb szavakat, hiszen ezen helyreigazítást is eredetileg tegnap este kívántam volna megejteni, de ismétcsak nagyon beteg volt az Inda. Passz!

maminko 2009.08.08. 10:03:04

Amióta feltalálták a Google keresőt, bármit lehet demonstrálni, akár a zacskós tejet is:
videa.hu/videok/vicces/zacskos-tej-yQsxSMC1FvQErss8

Nagyon jó lett a sörös darázs című képed, és benne van a magyarázat is: azért sok a darázs arrafelé, mert sok a sör:-)

Hát, úgy látszik sok a pénz arrafelé, jut képcserére is, hiszen elnököt viszonylag gyakrabban vált egy ország, mint címert.

maminko 2009.08.08. 10:16:35

A gasztronómiára is kitérve:
bizonyára ugyanazért kevesebb arrafelé a svíčková, amiért mifelénk a szilvásgombóc.
Az tetszett, ahogy az U F.L. Věka pincére bánt veletek, valóban üde ellentéte a megszokottnak. Persze, ez lehet, hogy nem az általános túristafogadó manírja, hanem kifejezetten a krajánoknak szól, tán el is van igazítva a polgárság ezügyben.
Szebb verzió, hogy önként átérzik a helyzet hazafiasságát.

falsestuff 2009.08.09. 00:16:55

@maminko: na, azt nem tudom, mennyire tudják a helyiek, hogy mit keres itt ennyi külföldi. De nem csak nyáron ez a helyzet, évközben is folyamatosan tanulnak itt intenzíven csehül, például akik ezután cseh egyetemen akarnak tanulni. Szóval, akár unhatják is a sok gagyogó auszlendert :)
A darázska nevében is köszi, amellett, hogy ilyen szép halálát lelte a sörben, még halála után is gyönyörködteti az utókort...