máj
12

...és mi folyik ott Vonyarcvashegyen, a borvidékek borvidékén? A blog szelleméhez hűen a kevésbé ismert helyi itókát vizsgáltam meg, és a vidék öröme ismét elhatalmasodott rajtam! Na, de hogy ne rohanjunk annyira előre, működik a Balaton partján egy kis sörfőzde, teljeskörű vendéglátással! Sajnos nem személyesen látogattam meg az egészen csábító holtszezoni akciót hirdető intézményt, hanem testvérkém kikapcsolódós (értsd. sörissza) hétvégéjéből érkezett a madárlátta kóstoló. A sör a Blonder névre hallgat, elvitelre a már ismerős literes üvegpalackban van lehetőség, a szortiment pedig roppant szerény: világos és barna.

 Ha már különféle sörspecialitásokon pallérozzuk ízlelő készségeinket, akkor valószínűleg nem ér minket instant földbegyökerezés a Blondertől, viszont ne feledjük milyen kortárs sörviszonyokból érkezik poharunkba a selymes, kívánatos habkoronájú ital... A jóféle vidéki sörök eddigi vizsgálata során már párszor elhangzott, hogy milyen remek a zamat, hogy akad benne egy kis bájos faragatlanság és hogy az összbenyomás egy ivósörnél lényegesen nívósabb ital - ez a Blonder esetében is teljesen megállja a helyét. A világos sört kicsapolva azok az illatok táncolnak elő, melyek csak tisztességes, emberi körülmények között készült sörökben találhatók meg - szinte virágzik a sör, hogy most képzavarral éljek...Határozottan eszembe juttatja a győrzámolyi világos Borsot, habár annál azért gyengébb, na de mindez még egyáltalán nem jelent elmarasztalást! (Az efféle 'házias ízeket' egyébként akkor tanulja meg élvezni az ember, mikor például elfogadhatónak mondott, de nagyon is mesterkélt core lagerekbe kóstol bele.) A nem létező dizájnba szintén nem kötnék bele, elvégre arról is volt szó, hogy szerencsére a mikrosör nem "életmód-termék", viszont éppen ezért ki kell osztani egy fekete pontot is, mégpedig az árak kapcsán - egy literes üvegért körülbelül 600 forint zsebpénzzel lehetünk szegényebbek (a pongyolaságért elnézést, de ha valaki tud pontosabbat, kérem, legyek kijavítva).

Mindenesetre az álmaimban már szervezés alatt álló fővárosi főzdefesztiválon, vagy akár a boltok polcain is nagy örömmel látnám a Blondert, mivel simán köröket ver a legismertebb magyar sörökre...

A bejegyzés trackback címe:

https://rebelka.blog.hu/api/trackback/id/tr831998190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andel 2010.05.14. 08:45:24

Szia,

Vonyarcon két helyen is csapolják, egyik maga a serfőzde, másik pedig egy "Fészek" nevű étterem. A Blonderben frissen csapolva félelmetesen jó a sör, olyan hosszan lecsengő komló utóíze van, amihez foghatót még ritkán ittam (idehaza konkrétan soha). Érdekes módon a Fészekben már nem üt ekkorát, de azért az is nagyon rendben van. A barna sörük (nekem kicsit meglepő módon) messze elmarad ettől, de azért az is korrekt.

Viszont.

A Blonder amennyire hangulatos kis hely, annyira bunkó rabló pincérek vannak. A magyar vendég lenézése, várakoztatás, flegmaság, udvariatlanság nem meglepő a Balaton partján. De a durva túlszámlázás, visszajáróval való trükközés viszont kiverte a biztosítékot. Nekem nem szokásom reklamálni, de erre a helyre visszamentem és kértem a főnököt. Vele nem volt különösebb probléma, de a magyarázat: "pesti bérpincérek dolgoznak a szezonban, azok ilyenek" nekem nem elegendő ahhoz, hogy visszajáró vendég legyek.

A sör kiváló, de ha helyben iszod, akkor számold ki előre a pénzt, csúsztasd le a kívánt mennyiséget és távozz mihamarabb.

Egyébként tényleg baromi drága, helyben 500 Ft egy 4 decis eresztés.

falsestuff 2010.05.14. 18:28:55

@andel: a helybeni fogyasztásról kösz az infót, tesómék azért nem tudtak erről mit mesélni, mert az akció lényege az volt, hogy korlátlan ivást biztosítanak, igaz csak este 7 és 10 között...ja, és kacsavacsora van még ingyen, azaz 4 főre 1 kacsa, hmm hmm...

örülök, hogy Te is bírod a hosszan tartó, fiinom komlóízt :)

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.19. 12:47:42

igen, tavaly nyáron jártam arra, valóban jó sör a Blonder (így utólag emlékeimben kutatva), de csapoltan csak a világoshoz volt szerencsém, és az üveges már nem uaz a minőség

falsestuff 2010.05.19. 21:05:43

@Mantlesorrow: ebben egyetértünk, szerintem a csapolt sör A friss sör!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 12:26:21

@falsestuff: úgy érzem át kék alakítani a boltot :)
bár, ha nagy a nélkülözés, azért csak az üveges is lecsúszik vhogy

falsestuff 2010.05.20. 22:30:44

@Mantlesorrow: nem beszélnélek le róla!! :)

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.21. 13:28:44

@falsestuff: esetleg az önkormányzat a másik utcában lévő suli miatt :)
pedig a helység alkalmas lenne, főleg melegben kellemesen hűvös

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.26. 09:55:20

@szamárfül/pável: inkább építsünk egy kolostort és főzzünk benne sört. annyira passzol ez a két dolog. ora et labora-nunc est bibendum

falsestuff 2010.05.26. 22:09:18

@Mantlesorrow: és kik lennének a szerzetesek? :o

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.27. 10:25:30

@falsestuff: én max világi testvér lehetnék, legalábbis katolikus szervezetekben, arra is szükség van (remélem)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.05.27. 16:46:22

@Mantlesorrow: éppen ma beszéltünk az ebédnél ilyesmiről a kollégákkal: mely korba utaznánk vissza az időben... hosszas töprengés után rájöttem: belga szerzetes lennék, bármikor!

TonyCaviar 2010.06.01. 13:35:54

most vettem a hétvégén 5 üveggel,
és az az igazság, hogy borzasztó íze volt. KK-val élve egy "raklap erjedt zsizsik", plusz egy alkesz szájszaga. Pedig ott volt a sörmester is, és nem mondta, hogy vigyázzak, vagy semmi. Szóval nagyon rossz élmény volt. sajnos.

falsestuff 2010.06.01. 18:48:54

@TonyCaviar: hmm, ha jól sejtem, akkor maradt még belőle, azt leboltolhatnánk!

TonyCaviar 2010.06.02. 00:33:09

Igen, maradt, gondoltam megmutatom egy szakérőnek (sördoktor), de sajnos azóta valaki rájárt, és a felét már le is küldte...

falsestuff 2010.06.02. 07:55:46

@TonyCaviar: akkor majd a szakértő megissza, értem én :P

Aranymadár 2011.05.13. 20:41:46

A cikkhez szeretném hozzátenni, hogy a 600 Ft enyhe túlzás. A literes Blonder világos ára 380 Ft,plusz az üvegbetét 150, de ezt természetesen visszaváltható.

sepel 2011.05.15. 19:41:39

@falsestuff: Én probáltam az akciot,szenzácios:6500ft=fő nagyonjo sültkacsa tiszta szllás ütőssőr zároráig ami a csővőn befér,szerintem 2011ben nemhuzos,és elvitelre 1lier ser tényleg csak380ft
süti beállítások módosítása