máj
25

(Ön)ismétlés a tudás anyja, dehát van az úgy, hogy repetára vágyik az ember...Ismét Győrben jártam, ám csanaki főzdeélmény híján a Borssal való viszonyt mélyítettem tovább, mégpedig feltéve arra a bizonyos i-re a pontot a Szűretlen Bors Világossal. Természetesen a körülményeket sem lehet szó nélkül hagyni, hiszen Pünkösd vasárnap délelőtt az árnyas teraszon sörrel menekülni a hétágra tűző nap elől, ez bizony a Napos Oldal! A kedves fogadtatás után megtudtam többek között azt is, hogy a győrzámolyi sörfőzde világos söre éppen a számomra legkedvesebb 11 Balling fokos sűrűségű és hogy új cégtábla is készült az óvatlanul csipkelődés tárgyává tett régi helyett. Ami pedig szintén nem kis dolog, hogy Bors Úr kiváló dolgozó kitüntetésben részesített, így hát a sörpontozói górcsövemet egy kis elérzékenyülés is elhomályosíthatja mindezek után...

A zsákmányként magammal hozott üveges Szűretlen sört pedig ezúttal is laboratóriumi körülmények között vizsgáltam meg, ez volna hát az indok, amiért ismét a kiváló győrzámolyi főzde a téma!

Természetesen nagy várakozásokkal készültem a kóstolásra, hiszen az előfeltevésem nem kevesebb volt, mint hogy a már jelesre vizsgázott Bors Világos igazibb, vágatlanabb verziója csak izgalmasabb, jobb alkotás lehet és tulajdonképpen ezzel kapcsolatban nem tartogatok meglepő fordulatokat... A különös inkább az volt, hogy a szűretlen főzet jóval kevésbé keserű arcát mutatja a sörnek, több illattal és - talán épp emiatt - ízekben kevésbé domináló jelleggel. A Likócsi Sörözőben csapolt alapváltozathoz képest ráadásul kevésbé is itatja magát, több figyelmet követel magának. Kitöltve a sör színe opálos törtborostyán, mely látvány megdobogtatja a sörkéjencek szívét, az illatfelhőbe hajtva fejemet pedig a Méz! felkiáltás hagyta el számat. Az első ízbenyomás nem volt ennyire intenzív, sokadik korty után sikerült csak kicsit tovább jutnom a gabona és az élesztő harapható jelenlétén, akkor pedig mintha a búzasörök emléke köszönt volna vissza a korsómból. Habja a töprengős kortyolás közben hamar elapadt, de ennek könnyen lehet az az oka, hogy nem siettem a kísérlet végére érni... Ha összegeznem kéne, hogy tulajdonképpen jobban ízlett-e a Szűretlen, akkor komoly gondban lennék (vagyok) - ez egyszerűen mintha egy másik sör lett volna, amely valamennyivel rálicitál Szűrt testvérére, leginkább a már unásig ismételt természetes báj terén (ez a báj pedig szűrés nélkül továbbra is csábítóbb). Milyen jó lenne ezt csapolva is megkóstolni...addig is nagy köszönet a pünkösdi sörmegváltásért!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rebelka.blog.hu/api/trackback/id/tr272031528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.27. 10:19:39

Napos oldal? :) tudom nem ez a kézenfekvő asszociáció rá, dehát
"-A sötét oldal az erősebb?
-Nem, csak simább, könnyebben járható, csábítóbb.
-Honnan fogom tudni, melyik a jó erő?
-Tudni fogod! Mikor szellemed nyugodt, békés és szemlélődő."

TonyCaviar 2010.06.02. 00:35:27

kérlek ne vedd szurkálódásnak, de nem lehet, hogy a fényképezőgépeden a white balance mesterséges fényre van állítva, amikor ezeket a kültéri képeket csinálod? nekem akkor szokott ilyen fura kékes színeket produkálni...

falsestuff 2010.06.02. 07:54:36

nekem akkor szokott, amikor direkt hülyeszínűre színezem utólag, hát ennyi vizuális érzék szorult belém
süti beállítások módosítása