aug
3

 

Jelentem alássan, ma az eddigi tanárom útmutatása alapján beültem a lila osztályba, gondolván kis lépés nekem, nagy lépés a nyelvtudásomnak. A lila kissé jóság, kétségtelen - ráadásul Alenát tartottam eddig is a legrokonszenvesebb oktatónak, poénkodós, de nem jópofáskodó idősebb hölgyről van szó sajátos elvarázsoltsággal (ígérte például, hogy meghallgatunk egy számot de erre 3 óra alatt sem került sor). Persze idővel feltűnt, hogy a nyelvi szint körülöttem megváltozott egy csapásra, de ugye engem jófajta fából faragtak, gondoltam to-nevágyí, aztán bizony ki is derült, hogy valami félreértés folytán kettőt léptem felfelé egy helyett - így a második legjobb osztályba járok jelenleg. Mondtam már, tudom, de most aztán tényleg írjatok nekem sokat magyarul.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tegnap helyi városnézés volt a város egyetlen híres szülöttjének nyomában, aki nem más, mint F.L. Věk.

 

 El van róla nevezve egy s más, gondolom szükségtelen kitérnem bővebben. Kaptunk köszöntést a Primátor úrtól (itt pusztán polgármester értelemben használom a szót), majd egy vascső-ébresztő koncertet mjuzikel-részletekkel, ami elől bolgár szobatársammal, Zlatival bemenekültünk az U Zelingerúba - hal, zöldség, és sopszka volt a jutalmam a gyilkos kantinkoszt után, sőt, rájöttem, hogy a Radegast nem egy rossz sör. Nagy sörgasztronómiai felfedezésekre amúgy kis esélyt látok, mert az itteni népek válogatás nélkül borulnak le a cseh sörök elibe, így felvetni se nagyon látom értelmét, hogy menjünk már kísérletezgetni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már annyiszor megidegesedtem a cseh klozett-etikettre, tegnap ismét kiéleződött a feszültség: a csehek egyszerűen nem tartják fontosnak a mosdó nyújtotta privát szférát, így zárra semmi szükség, böszme hangos elszívókra pedig de. A diszkréció annyiban ki is merül, hogy kopogással zavarni eszük ágában sincs a bent tartózkodót (gyakorlati tanács: fogd az ajtót és ha a Rádtörés veszélyét észleled, azonnal ordíts, hogy 'Obszazenóóóó' - az ajtót persze ne ereszd továbbra sem.), egyszóval a fesztelen viselkedés nagyobb itten.

 

Végül csak egy apró dilemma legszeretettebb cseheim gyengeségeivel kapcsolatban: itt vidéken tényleg csak az különbözteti meg a férfiakat, hogy zoknival, vagy anélkül hordják a tépőzáras szandált??

A bejegyzés trackback címe:

https://rebelka.blog.hu/api/trackback/id/tr671286071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LaMonteOld 2009.08.03. 18:28:22

Ááá, az a képeslap az nagyon adja! :)
Bírom az ilyen élő községmúzeumokat vagy nem is tudom hogy hívják őket. A fények, a színek, az illat, egy apró szeletnyi múlt. A vakablakokon a polcok, a rokka, a sublót, a meszelt fal, egyik sem hiányozhat! :D

falsestuff 2009.08.03. 22:01:57

bizony, ott született a falu nagy írástudója - tényleg kellemes, meg hogy az egész városkát bejárod legfeljebb 20 perc alatt!

maminko 2009.08.03. 22:17:15

Szegény Zelinger úgy semmilyen küllemű, ahogy van, bezzeg az a lavóros fehér házikó, nagy találat!

Tán azért nem részletezted F.L. Věk-et, hadd böngésszek én is valamit? Azért se mesélem el, mit találtam:-)

Nyomtassál és vágjál már végre ki magadnak egy visačkát na dveře, aztán akasszad ki, hogy nerušit!

falsestuff 2009.08.03. 22:37:34

@maminko: a Zelingerút is meg kellett próbálni, hisz van kb 3 használható hely ebben a városban, beleérte Zelinger. És itten adnak olyan Radegastot (és halaaaat), hogy nekem az jó (víte, Pohoda!)
F.L. Věkről mit találtál? Nekünk csak cirka 10perces idegenvezetés volt, semmi rendkívüli információ.

maminko 2009.08.03. 23:28:32

@maminko:
Meg még ez is jó (gondolom, ezt lehetett megtudni a múzeumban is):
en.wikipedia.org/wiki/Franti%C5%A1ek_Vladislav_Hek
süti beállítások módosítása