A cseh férfi

Hiszünk a Nemzetkarakterológiában?

Tegyük fel, hogy igen és még kíváncsiak is vagyunk, például azokra az emberekre, akik épp természetes élőhelyüket osztják meg velünk, miközben mi jóízűen kóstolgatjuk a prágai kiskocsmák levegőjét. Szándékosan nem éltem a ’figyelik, vizslatják’ igékkel, hisz bár nyilván minden épeszű cseh polgárnak feltűnt, hogy országuk és különösképp varázslatos fővárosuk turisták vadászterületévé vált mostanra, erről jobb híján igyekeznek nem tudomást venni. Márpedig erős a gyanú, hogy ez azt megborult egyensúlyt igyekeznek palástolni, melyet az idegenek a helyi apró, kispolgári szabályok megszegésével billentenek ki, de erről majd később…Ebből még ugyan nem következik, de semmiképp nem az az odamondogatós népség, az szent!

Tegyük fel még azt is, hogy mi nem csak valami útikönyv sugallatára, hanem még romlatlan érdeklődéssel fordulunk e különös embertípus felé és ebben az esetben azt kell látnunk, hogy furcsa módon ők nagyon hasonlóak hozzánk – hisz nagy távolságok nem is  választanak el bennünket; ám valahogy mégis másak.

Amit felületes informálódás után készpénznek vennénk, ti. hogy a csehek történelmükből kifolyólag is minimum sunyi népség, gyávák és a nevetségességig ragaszkodnak kispolgári szokásaikhoz, azt hagyjuk meg bizonyos meglehetősen humoros fórumoknak (Gyűlölt ellenségeink, zseniális) és önmagunk gyengeségeinek tudatában enyhítsük meg ítéletünket.

Itt van példának okáért a cseh férfi. Céljai között a legnemesebbeket találhatjuk: erősnek, hagyományos értelemben vett férfinak lenni, élvezni az életet és a korsó söröket. Ám képzeljük a helyébe magunkat, mikor a világ egy emberként asszociál Josef Švejk személyére vele kapcsolatban… Švejk, aki úgy hablatyol végig jó 800 oldalt Jaroslav Hašek remekművében, hogy ha az alkotó ’tolla’ nem esik ki kezéből, talán még háromszor ekkora terjedelem sem állíthatná meg főhősünket. Švejk nélkülöz minden hajlandóságot a küzdelemre, vagy a nevetségesség látszatának elkerülésére – egyszerűen csak úgy alakul a cselekmény, hogy ő (látszólag véletlenül) valahol mindig okozhasson valami zavarbaejtő murit és hogy leguríthasson a torkán néhány korsót világ legjobb söreiből.

Biztosan terhes örökség ez egy talpraesett, modern férfiembernek, éppen ezért biztos, ami biztos, előbb folyamodik a túlkompenzálás eszközéhez, kínosan ügyelve arra, hogy az egyenjogúság korában a hölgyek irányában semmilyen gyöngédség ne merüljön fel, mert hisz nem a lovagok sötét középkorában élünk….

Ne könyveljük el mindezt lelki szegénységük bizonyítékaként, ők egyszerűen másképp fejezik ki gyöngédebb érzelmeiket – például ha már kellő intim közelségbe jutottunk egy cseh férfival, ne lepődjünk meg, ha nem a romantika, hanem a tabuk nélküli szexualitásban próbál minket lenyűgözni. Ugyanis a csehek régóta nem gátlások és tabuk ezrének beprogramozását értik gyermeknevelés alatt és ennek bizony megvan az eredménye. Nekünk, szégyellős magyaroknak ez talán megütközést okoz, ti. hogy a csehek úgy élik meg a szexualitást, ahogy azt józanésszel belegondolva is érdemes: minél ügyesebben, pontosabban szólva technikásan… Vagyis, a két ember közti bűvös kémia és a szerelem csodájának még csudálatosabb testi megnyilvánulásai számukra mese csak – legalábbis egy valamirevaló cseh férfiember szemében. Épp ezért, ha csak egy baráti csevely keretében érintjük a szerelem kérdését, legyünk felkészülve arra, hogy kár is győzködni őket konokságuk parttalanságáról.

A csehek ugyanis, még ha nem is nyilvánítják ki egyet nem értésüket, afelől legyünk nyugodtak, hogy a szokásaiktól nem tágítanak és szeretik megőrizni hidegvérüket, legalábbis addig, míg egy alkalmas pillanatban meg nem lebegtethetik hangszálaikat (foci, illetve hokimeccs, esetleg aktív sport űzése során). A mozgólépcsőn jobboldalt állunk, a kocsit ésszerűen parkoljuk le, biztonsággal eligazodunk a különböző gombafajták között, a kocsmában pedig addig jönnek az újabb sörök, míg nem helyezzük a  söralátétet a korsó szájára (a számolócédulán bizonyos számú rovátka hiányában így is csak fejcsóválás lehet a részünk) – kispolgárian hangzik? Ne feledjük, hogy a világban az efféle szabályok teremtenek otthonosságot.

Ne akarjuk leleplezni őket, vagy csak így egyszerűen a mi szóban forgó cseh férfiemberünket, elég, ha tudunk viselt dolgairól, például amikor meglepő előzékenységgel engedi előre autójával a többi sofőrt közúti ellenőrzéskor, vagy amikor önfeledten merül el a sokasodó fogyasztási szentélyek egyikében az akciós motyók böngészésében, vagy amikor a külsőségek jelentőségére fittyet hányva zoknit húz a bőrszandál alá (hisz a piperkőcség, a metroszexalitás hogy is lehetne összemérhető egy cseh oroszlán félelmetes kiállásával).

Szeressük őt így, bohém csudabogárként, aki legalább - ezekből a bogarasságokból nem engedve - még borítékolható, hogy sokáig zavartalanul maradhat önmaga. Mi pedig addig is biztosak lehetünk benne, hogy Csehországban járva-kelve mindig találunk majd olyan kocsmát, ahol úgyszólván megállt az idő.