Rá kellett jönnöm, hogy a Nemzetkarakterológia túlontúl izgatja a fantáziámat és ez még valószínűleg jópár töprengős estém műsorát fogja adni, mert végeláthatatlan távolságokba mutat - amiket persze nem is annyira fejben kéne megtennem!

Élt azonban egy Úr, akinek a témába vágó gondolataival nem lehet eléggé betelni, még akkor sem, ha tudjuk, hogy Hamvas Béla valójában inkább hagyományos alkimista, és nem modern értelemben vett tudós (sőt, ha úgy tetszik, akár a tudománytalanság vádjával is illethetnénk munkásságát). Igen, ám ha éhezzük az emberi lét misztikumát, a színpaletta minél több árnyalatát, akkor érdemes hozzá fordulnunk, és az ő irányítása alá helyeznünk magunkat.

A Bor Filozófiája jól elkalauzol minket az Italozás eredetének és értelmének világában és nem csak borissza vonatkozásban. Hiszen ha valamivel kiegészíteném, amit Hamvas leírt, az a bor és sör közti rokonság - mely leginkább a tömény szeszektől való lényeges különbözőségükben ragadható meg.

"Utazásaim egyik  legfőbb  tapasztalata volt,  hogy van bor-ország és  van
pálinka-ország.  Eszerint van bornép és pálinkanép.  A bornépek geniálisak;  a
pálinkanépek,  ha nem  is mind ateisták,  de  legalábbis hajlanak a bálványimádásra.  A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a   franciák   és   a   magyarok.   Ezeknek   a   népeknek   ritkán   vannak   úgynevezett világtörténeti   becsvágyaik;   nem  vették   fejükbe,   hogy   a   többi   népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket.
A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A bor-
országok és a borvidékek mind  idillikusak.  Sétálj  az arácsi  és a csopaki
szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról
nem  is   szólva,  barangolj  a kiskőrösi  vagy a  csengődi  kertek  között,  és
minderről   kétségtelen   tapasztalatot   fogsz   tudni   szerezni.   A  szőlőtáblák
között   lágy   füves   utak,  mint   csendes   patakok   folydogálnak.   A   pincék
bejárata előtt  hatalmas  diófa,  még a  legforróbb nyárban  is  hűs.  Olyan
helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok.
S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál."

A közjót fokozva, nem csak ennyit gondoltam megosztani, hanem a TELJES meditációt...