Lehetséges, hogy kedvenc sörtípusaim nem épp széles skálája új irányban bővül és ezentúl a weizenbock lesz az izgatott kóstolgatáshoz szükséges pavlovi reflexek új kulcsszava? nem kizárt - már a nemrég említett Thurn und Taxis Roggen is megidézte ezt a csudálatosan buja, gyümölcsös ízvilágot, de bízva a még ennél is korábbi tapasztalatokban a Memminger Weizenbockjával, beneveztem egy üveg hasonlóan ígéretes búzabockra Weihenstephanból. Hogy miért is becsültem mindig alul a bajor sörfőzőket, talán túl kézenfekvő a nem épp kifinomultságukról híres bajorok sörét méltatni? Mondjuk a betelni nem tudó meglepődöttség egyáltalán nincs ellenemre, sőt, a sörprofilomba is jól passzolnak a bajoros világosak és a búzasörök, úgyhogy most végre megpróbálom észbe vésni, hogy több bajor sört kellene inni...

Miután kihümmögtem magam mindezeken, lássuk a sört: ugyanaz az élesztős, élénken banános, szívderítő íz köszön vissza az üvegből, mint ami már elsőre is azonnal betalált nálam. Ráadásul gyönyörűséges borostyán színe és világuralmi terveket dédelgető habja van, bizony! Hiába hangzik ócskán a banános íz emlegetése, egyszerűen lehetetlen máshoz hasonlítani, ám az összebenyomás egyáltalán nem gejl, vagy mű. Ráadásul nem is kispályás játékos a Weihenstephaner Weizenbock a maga 7.7%-os alkoholtartalmával, úgyhogy hamar édes delíriumba fordulhat egy búzabock módiban eltöltött pásztoróra. Elárulhatom még azt is, hogy mindezek után elfogyasztottam még egy üveg Old Foghornt is, melyben az ale sörökre oly jellemző kisasszonyos-szőlős ízek párosodnak a vagány komlózás adta férfias keserűséggel, úgyhogy mondhatni elég jó kis estém volt (ezek a kilencven feletti pontok a ratebeer hivatkozásokban, bizony mondom nektek nem hülyeségek)

Ja, a sört Gergőtől vettem, a képet meg a google lopta.